A FreeBSD 8.0 kiadásától
kezdődően a sio(4) meghajtó
szerepét a uart(4) veszi át. Emiatt a
soros vonali eszközöket /dev/cuad
és N
/dev/cuau
helyett N
/dev/ttyd
és N
/dev/ttyu
néven lehet elérni. A FreeBSD
7.N
X
változatok
felhasználóinak ennek megfelelően kell
olvasniuk ezt a leírást.
Ebben a szakaszban összefoglalunk néhány
olyan problémát, ami a PPP modemen keresztüli
használata során keletkezhet.
Például pontosan tisztában kell
lennünk azzal, hogy a tárcsázott rendszer
milyen adatokat és hogyan fog tőlünk
bekérni. Egyes szolgáltatók egy
ssword
promptot, míg mások egy
password
promptot adnak. Ha a
ppp
szkript nem illeszkedik ezekhez az
elvárásokhoz, akkor nem tudunk bejelentkezni. A
ppp
csatlakozások
nyomonkövetésének egyik leggyakoribb
módja a manuális kapcsolódás. A
következőkben ezért a manuális
csatlakozásokra vonatkozó
legszükségesebb ismereteket mutatjuk be
lépésről lépésre.
Ha saját rendszermagot használunk, ne felejtsük el felvenni a következő sort a konfigurációs állományba:
A GENERIC
rendszermag az
uart
eszközt már
alapértelmezés szerint tartalmazza, ezért
ilyenkor már nincs több teendőnk.
Egyszerűen csak a dmesg
parancs
kimenetében keressük meg a modemes
eszközhöz tartozó adatokat:
#
dmesg | grep uart
Ennek eredményeképpen kapunk egy rövid
összefoglalást a uart
típusú eszközökről. Ezek lesznek a
számunkra fontos COM portok. Amennyiben a modemünk
egy szabványos soros portként működik,
akkor a uart1
vagy
COM2
néven kell keresnünk.
Ha megtaláltuk, akkor nem kell új rendszermagot
fordítanunk. Amikor a soros vonali modemünk a
uart1
vagy
COM2
porton csatlakozik DOS-ban, akkor
itt a neki megfelelő eszköz a /dev/cuau1
lesz.
A ppp
kézi
irányításával gyorsan,
egyszerűen és minden fájdalomtól
mentesen tudunk csatlakozni az internethez, de olyankor is
hasznos, ha ki akarjuk deríteni, hogy az
internet-szolgáltatónk milyen módon kezeli
a kliensek ppp
csatlakozásait. Nos,
akkor ehhez indítsuk is el a
PPP alkalmazást a
paranccsorból. Az alábbi példákban
rendre a pelda névvel hivatkozunk a
PPP-t működtető
gépre. A ppp
tehát a
ppp
parancs
begépelésével
indítható:
#
ppp
Ezzel elindítottuk a ppp
programot.
set device /dev/cuau1
Beállítjuk a modemünket, ami ebben az
esetben a cuau1
.
set speed 115200
Beállítjuk a csatlakozás sebességét, ami ebben az esetben 115 200 kbit/mp.
enable dns
Azt mondjuk a ppp
programnak, hogy
állítsa be a névfeloldót és
az /etc/resolv.conf
állományt
egészítse ki a megfelelő
névszerverekkel. Ha a ppp
nem
képes megállapítani a gépünk
nevét, akkor később ezt még
kézzel is be tudjuk állítani.
term
Váltsunk „terminál” módba, így mi irányítjuk a modemet.
at
OK
atdt123456789
Az at
paranccsal hozzuk alaphelyzetbe a
modemet, majd a atdt
paranccsal és egy
telefonszám megadásával megkezdjük a
szolgáltató
tárcsázását.
Ezzel jelez vissza a kapcsolódás megkezdéséről. Ha itt bármilyen hardvertől független csatlakozási probléma merülne fel, akkor ezen a ponton tudunk ellene tenni valamit.
felhasznalonev
Itt kell megadnunk a felhasználói nevünket, ami megegyezik a szolgáltató által adott azonosítónkkal.
jelszo
Ezúttal a jelszavunkat kell megadni, amit szintén a szolgáltató bocsátott rendelkezésünkre az azonosító mellett. Akárcsak amikor bejelentkezünk a FreeBSD-be, itt sem fog látszódni a jelszavunk.
ppp
Szolgáltatótól függően
előfordulhat, hogy ez a sor soha nem is jelenik meg. Itt
kérdezik meg, hogy a szolgáltatónál
egy shellt akarunk használni, vagy csak elindítani
egy ppp
kapcsolatot. Ebben a
példában természetesen a
ppp
opciót választjuk, mivel
egy internet-előfizetés birtokosai vagyunk.
Figyeljük meg, hogy az első p
nagybetűssé vált. Ezzel jelzi a program,
hogy sikeresen csatlakoztunk a
szolgáltatónkhoz.
Sikeresen azonosítottuk magunkat a szolgáltató felé és várjuk az IP-címünket.
Megkaptuk az IP-címünket és ezzel sikeresen felépült a kapcsolat.
add default HISADDR
Itt adjuk hozzá az alapértelmezett
útvonalat, amire mindenképpen
szükségünk van ahhoz, hogy a
külvilággal is kapcsolatban tudjunk lépni,
mivel jelenleg csak a vonal másik végén
lévő gépet érjük el. Ha ezt
bizonyos, már meglevő útvonalak miatt nem
sikerül felvenni, akkor az add
elé
tegyünk egy !
jelet. Ezt viszont a
kapcsolat felépítése előtt is
megtehetjük, így menet közben az új
útvonalat felveszi a többi közé.
Ha eddig minden remekül ment, akkor ezen ponton
már egy élő internet-kapcsolattal
rendelkezünk, és a programot a CTRL+z
lenyomásával a háttérbe is
tehetjük. Ha a PPP
felirat ismét
a ppp
feliratra váltana, akkor az arra
utal, hogy elvesztettük a kapcsolatot. Erre nem árt
figyelni, mivel ezzel jelzi az aktuális kapcsolat
állapotát. A nagybetűs P-k jelölik,
hogy az adott szinten megvan a kapcsolat a
szolgáltató felé, a kisbetűs p-k pedig
arra utalnak, hogy azon a szinten a kapcsolat valamiért
megszűnt. A ppp
csak ezt a két
állapotot ismeri.
Ha közvetlen vonalunk van és mégsem
sikerül kapcsolatot létesíteni, akkor
tiltsuk le a hardveres CTS/RTS
forgalomirányítást a set ctsrts
off
paranccsal. Ez leginkább akkor fordul
elő, ha csatlakoztunk egy olyan
terminálszerverhez, amely valamennyire képes
kezelni a PPP kapcsolatokat, de a
PPP megáll, mikor adatot
próbál írni a kommunikációs
csatornára, mivel arra a CTS (Clear
To Send — „lehet küldeni”)
jelzésre vár, amely soha nem fog
megérkezni. Ha mégis ezt a
beállítást akarjuk használni,
akkor a set accmap
beállításra is
szükségünk lesz, mivel ez kell bizonyos
karakterek hardverfüggő
átküldésének
felülbírálásához,
legtöbb esetben a XON/XOFF miatt. A ppp(8) man
oldalon találhatunk erről és ennek
használatáról részletesebb
leírást.
Ha egy régebbi gyártmányú
modemünk van, akkor a set parity even
beállítás alkalmazása is javasolt.
Alapértelmezés szerint ugyanis nincs
paritás, de a régebbi modemek és (a
forgalom növekedésével) egyes
szolgáltatók még használják
hibaellenőrzésre. Ha Compuserve
előfizetésünk van, mindenképpen
kapcsoljuk be.
Amikor a PPP nem tér
vissza parancs módba, akkor gyaníthatóan
az egyeztetésben lesz valahol probléma, mivel a
szolgáltató a kliensüktől várja
a kezdeményezését. Ezen a ponton a
~p
paranccsal utasíthatjuk a ppp
programot a konfigurációs
információk
átküldésének
megkezdésére.
Ha egyáltalán nem kapunk promptot a bejelentkezéshez, akkor nagy a alószínűsége, hogy az iménti UNIX® stílusú hitelesítés helyett PAP vagy CHAP protokollt kell használnunk. A PAP vagy CHAP használatához mindössze a következő beállításokat kell megadnunk PPP programnak a terminál mód aktiválása előtt:
set authname felhasznalonev
ahol a felhasznalonev
helyett a
szolgáltatótól kapott
azonosítót kell beírnunk.
set authkey jelszo
ahol a jelszo
helyett a
szolgáltatótól kapott jelszót kell
megadnunk.
Ha sikeresen csatlakoztunk, de még nem
találunk semmilyen tartománynevet, akkor a
ping(8) és IP-cím
segítségével tudjuk megvizsgálni,
hogy működőképes-e a kapcsolat. Ha
100 százalékos (100%) csomagvesztést
(packet loss) tapasztalunk, akkor szinte biztos, hogy nincs
meg az alapértelmezett útvonal.
Nézzük meg újra, hogy az add
default HISADDR
beállítást
megadtuk-e a kapcsolat felépítésekor. Ha
viszont már el tudunk érni egy távoli
IP-címet, akkor nagyon valószínű,
hogy az /etc/resolv.conf
állományba nem került bele a megfelelő
névfeloldó címe. Az említett
állománynak valahogy így kellene
kinéznie:
minta.com
nameserver x.x.x.x
nameserver y.y.y.y
Ahol az x.x.x.x
és
y.y.y.y
címeket a
szolgáltatónk névszervereinek
címével kell behelyettesíteni. Ez nem
minden esetben található meg az
előfizetői szerződésben, de ha
felhívjuk a szolgáltatónkat, akkor minden
bizonnyal elárulják ezeket a
címeket.
A syslog(3) is alkalmas a
PPP kapcsolatok
naplózására. Ehhez csupán ennyit
kell megadnunk az /etc/syslog.conf
állományban:
A legtöbb esetben ez a lehetőség már eleve adott.
Ha kérdése van a FreeBSD-vel kapcsolatban, a
következő címre írhat (angolul):
<questions@FreeBSD.org>.
Ha ezzel a dokumentummal kapcsolatban van kérdése, kérjük erre a címre írjon:
<gabor@FreeBSD.org>.